A következőkben a Szalóki Violetta és Kelecsényi Ákos GroupM Akadémia “veteránok” segítségével készült interjú alapján megtudhatod, hogyan is néz ki hosszú távon az ügynökségi élet a program elvégzése után.
Ádám eleinte nem is tudta, hogy vannak médiaügynökségek is a kreatív ügynökségek mellett, de aztán egészen belelendült;)
Avagy milyen, ha a GroupM segít szakmát váltani. Erről szól Gábor írása, aki nemrégiben még az akadémistánk volt, ma már munkatársunk.
Folytatjuk a GroupM-ügynökségeket bemutató sorozatunkat. A Mindshare, az MEC és a GroupM programmatic csapata után a Maximize kerül terítékre. A poszt szerzője Viktor, aki a GroupM Akadémia első két hónapját töltötte ennél az ügynökségnél.
Folytatjuk a GroupM-ügynökségeket bemutató sorozatunkat. Az első részben Balázs a MindShare-es benyomásait írta meg, most pedig Julcsi van soron, aki a GroupM Akadémia első két hónapját az MEC-nél töltötte, és most azt írta meg, mi volt a három kedvenc dolga az ügynökségnél.
Nóri a GroupM Akadémia második csoportjának akadémistája. Elmondja, hogy mit gondolt a médiaügynökségi világról a felvétele előtt, és mit tudott meg immár a programba bekerülve.
Tomi a GroupM Akadémia második csoportjának akadémistája. Most azt írja le, hogy mit tapasztalt az első napokban, új környezetbe, új munkahelyre csöppenve.
Sokan vágyakoznak utána, míg mások talán lehetőségeik között sem sorolják, hogy egy médiaügynökségnél helyezkedjenek el alap- vagy mesterszakos tanulmányaikat követően. Többektől hallottam már, hogy kissé ködös terület ez számukra, vagy hogy egyszerűen csak úgy hiszik, hogy egy médiaügynökséghez csak erős maretingkommunikációs vagy médiatudomány fokuszú képzést követőn lehet bekerülni. Sajnos ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Az alábbi érvek álljanak amellett, hogy miért érdemes neked is egy digitális médiaügynökségnél munkát vállalni. (more…)