Eladóból vásárló…

Avagy milyen, ha a GroupM segít szakmát váltani. Erről szól Gábor írása, aki nemrégiben még az akadémistánk volt, ma már munkatársunk.

Milyen érzés lehet több év után egy teljesen új munkába belevágni? Bőszen az egyetem után ismét beülni a padba és kitanulni egy olyan dolgot, amit előtte még érintőlegesen sem ismertél? Néhány hónappal ezelőtt jómagam első kézből tapasztalhattam meg ezen kérdések válaszait.

Az Akadémia első napját – tőlem szokatlanul – egy kissé félszegen kezdtem. A Balaton tárgyaló nevű kis helyiségben zsúfolódtunk össze. Rengeteg új arc, akkor még nem is sejtettem, hogy remek embereket és nagyon jó barátokat fogok megismerni néhányukban. Nagy meglepetésemre nem én voltam az egyetlen, aki teljesen más irányból érkezett. Társaim fele szintén egyéb szakmából váltott a digitális marketing világába.

Nem áltatnék senkit. Nem volt könnyű a 4 hónap, amit a GroupM-nél töltöttem. Nem csak a napi 6 óra munkából vagy előadásból állt az életünk. Készülni kellett a vizsgákra és a házi feladatokból sem volt hiány. Viszont ez mind kellett ahhoz, hogy elsajátítsuk azokat az alapvetéseket, amiktől később remek szakemberré válhatunk majd. Minden nap – annak ellenére, hogy 1,5 óra utazás várt rám – lelkesen indultam útnak, hogy újabb kihívásokkal nézhessek szembe.

Az Akadémiával karöltve megismerkedhettem két gyakorlati hellyel is. Első körben a Centrál Médiacsoporthoz kerültem, ami kiadó oldali tapasztalatot jelentett. Ezen belül több pozícióban is kipróbálhattam magamat, hogy megtudhassuk melyik illik hozzám a legjobban.

Második alkalommal – a jelenlegi munkahelyemen – a MediaComban tanulhattam meg, milyen egy igazán nagy és pörgős médiaügynökség egyik láncszemének lenni. Szinte már az első naptól fogva komolyan számítottak a segítségemre és vezetőimtől olyan tudást sajátíthattam el, amihez – úgy gondolom – más ügynökségnél több hónapnyi gyakornokoskodás után jutottam volna csak hozzá.

Ezt jelenti a GroupM, szemléletformálás, szakértelem és hangulat.

– Kaposvári Gábor, Junior Media Planner & Buyer @ MediaCom

A kép forrása.

Ha szívesen tanulnál és dolgoznál egy olyan helyen, ahol fontos vagy, jó a társaság és szakmailag fejlődhetsz, jelentkezz a GroupM Akadémiára!

A jelentkezés határideje: 2019. december 20.

About the author: Diána Török

Leave a Reply

Your email address will not be published.