PPC – A célzás művészete

Ha egyszerre vágysz kreatív szabadságra és bírod jól a monotonitást, a PPC neked való – írja Dominik, aki az Akadémia után a Mindshare PPC-csapatába került. Érdemes elolvasni, mit ír az eddigi tapasztalatairól!

Az Akadémiára egy tiszavirág életű bankos pályafutással, valamint kicsit több mint fél év brand marketinges tapasztalattal érkeztem. Tudtam, valami kreatív, új, és izgalmas területtel akarok foglalkozni az egyetem elvégzése után, és itt jött a nagy (most már igazoltan zseniális) ötlet, hogy tanuljak digitális marketinget egy szuper csapattal, miközben fizetnek is érte! What can go wrong? – gondoltam. Igazából csak annyi, hogy a pandémia miatt idő előtt véget ért az Akadémia, de ez számomra nem a vég, hanem a kezdet volt.

Gyakorlati helyként Diáék a MindShare Médiaügynökséghez osztottak be, ahol a PPC (Pay Per Click) csapat megbecsült tagja lettem, és azóta Junior pozícióban segítem a csapatot és targetelek be minden releváns usert, aki az adott brand aktuális kampányának célcsoportjába tartozik.

Az interjúmon Dia és Soma tesztjeinek és kérdéseinek kereszttüzében kiderült, hogy egyszerre vágyom a kreatív szabadságra, és tűröm kiválóan a monotonitást. Ha kicsit Te is mindkettő típusú munkában komfortosan érzed magad, akkor a PPC területtel nem fogsz mellé lőni.

A sztori lényegében arról szól, hogy a releváns kulcsszavakkal, kreatívokkal, és különféle (elvetemült) célzásokkal megtaláljuk azokat a felhasználókat (usereket) az online térben, akik a legnagyobb eséllyel fognak konvertálni (pl. töltenek ki egy jelentkezési lapot, rendelnek egy terméket). Nem egyszerű… Nem egyszerű… Vagy mégis? A kulcs a gyakorlás, a szakmai felkészültség, a kreativitás és a kitartás.

A kemény rész: Néha a szemed kifolyik pár óra negatív kulcsszavazás után, vagy amikor saját kezűleg kell a térképen kiválasztanod a célozni kívánt településeket, mert a Google nem dobja fel őket, vagy a Facebook ok nélkül kínlódik a kezed alatt.

A király rész: Minden ügyfél más, minden kampány más, dolgozni fogsz több felületen is (Google, Facebook, Gmail, YouTube, ha sok a pénz: LinkedIn), rengeteg excelezés, online tool használata vár rád, amikben szabadjára engedheted az analitikus és a szövegíró éned.

Ha szeretnéd megtanulni, hogy milyen felületeken, kiket célozz, hogyan írj ütős hirdetést, aminek hatására az aktuális kedvenc Jordanem helyett az ügyfeled cipőjét veszem meg, akkor ne habozz, ne tétlenkedj, állj bele a lehetőségbe, célozz, és valósítsd meg az álmaidat! A fő kérdés már csak az, hogy vajon te jól célzol?

„Success is not an accident, success is actually a choice”

(Stephen Curry)

– Dajka Dominik, Junior PPC Specialist @MindShare Médiaügynökség

 

Ha szeretnél jelentkezni a GroupM Akadémiára, megteheted itt: http://akademia.groupm.hu/index.php/jelentkezes/

 

A borítókép forrása: https://unsplash.com/photos/wz6SAUFIHk0

A szövegközi kép forrása: https://unsplash.com/photos/YWI8pZdcuAA

About the author: Diána Török

Leave a Reply

Your email address will not be published.