Más útról érkezve

Andi eredetileg egyáltalán nem marketinget tanult, hanem pedagógiát. Ez persze egyáltalán nem gond, sőt.

Azt hiszem, talán kicsit sem túlzok, ha azt mondom, hogy első hallásra egy olyan pályáról jöttem, ami köszönő viszonyban sincs a digitális marketinggel – a diplomámat tekintve tanító vagyok. Az egy teljesen másik kérdés, hogy miért is nem egy suliban tanítok 6-10 éves gyerekeket, úgyhogy ebbe nem is mennék bele.

Ahogy haladtunk előre az Akadémián (és haladunk most már a “való életben” is), egyre gyakrabban éreztem úgy, hogy egy-egy szituáció mintha már megtörtént volna. Ez persze erős túlzás, de szerintem nagyon sok logikai szálon összefonódik a PPC és a tanítás.

Csak hogy ne üres szavakkal dobálózzak…

Az egyetemi gyakorlatom alatt mi mást is csinálhattam volna, elsős gyerekeket tanítottam, akiknek rengeteg újdonságot kellett elsajátítaniuk. Eleinte azt gondoltam, hogy a bizalom és a tekintély megteremtése lesz nehézkes, de ezzel semmi probléma nem volt. Az én gondolkodásmódom átvariálása viszont annál nagyobb kihívást jelentett. A másik fejével gondolkozni sohasem egyszerű, viszont úgy gondolom, az élet számos területén – így a munkában is – elengedhetetlen. Ezt a gyerekek esetében leginkább a kérdéseikre adott válaszaim jelentették, hogy az ő nyelvükön tudjak szólni hozzájuk.

De hogy jön ez a PPC-hez?

Nem magyaráznám feleslegesen, csak egy kérdést teszek fel.
Beírom a keresőbe, hogy hátfájás. Vajon mit szeretnék megtalálni? Egy ergonomikus irodai széket? Egy jógastúdió elérhetőségét? Esetleg fájdalomcsillapítót? Hát többek között ezért fontos, hogy más bőrébe tudjunk bújni. Persze ez csak az én véleményem.

Mindenképpen bátorítanék mindenkit arra, hogy próbálja ki magát ebben a szakmában, és ne féljen attól, hogy nincs köze az addigi tanulmányainak a digitális marketinghez – több kapcsolódási pont lehet, mint az ember gondolná.

Ha beléptek ezen az ajtón, szinte biztos vagyok benne, hogy egy új világ nyílik meg előttetek.

Ezért a poénért utólag is elnézést kérek.

– Szegő Andrea, junior SEM manager @ Central Médiacsoport

Ha szívesen tanulnál és dolgoznál egy olyan helyen, ahol fontos vagy, jó a társaság és szakmailag fejlődhetsz, jelentkezz a GroupM Akadémiára!
A jelentkezés határideje: 2019. december 20.

Kép forrása: http://www3.pictures.zimbio.com/mp/RR7v0ssB61-l.jpg

About the author: Diána Török

Leave a Reply

Your email address will not be published.