GroupM Akadémia a koronavírus alatt

Luca mostanra a GroupM programmatic csapatában kezel digitális kampányokat. Az út azonban nem volt egyszerű idáig: a koronavíruson is át kellett magunkat közösen verekedni.

Mindenki számára érdekes időszak ez a 2020-as év. A koronavírus minden ember életét befolyásolta, így ez igaz az év elején indult GroupM Akadémián részvevőkre is. Mivel nem tudjuk, hogy mikor lesz vége ennek a járványnak, így, gondoltam, adok egy kis virtuális mankót azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy akadémistákká váljanak a jövőben.😊

Az akadémiai oktatás februárban kezdődött, s még ekkor híre-hamva sem volt a COVID-nak. Normális esetben – azaz a pre-covid időszakban –  úgy kellett elképzelni az Akadémiát, hogy heti 30 órában veszünk részt oktatásokon és gyakornoki feladatokat látunk el a számunkra kijelölt részlegen, ahol mélységeiben beleláthatunk a szakmába. Az oktatások és szakmai gyakorlati munkák mellett persze vizsgák is vannak az előadásokon elhangzott témákból.

Na, aki most jött ki az egyetemről, annak görcsbe is szorult a gyomra, hogy “jaj ne, csak ez hiányzik nekem, még vizsgák”! Én ezzel az érzéssel nagyon is azonosulni tudtam friss diplomásként, de mint kiderült, itt nem az a lényeg, hogy bukás – nem bukás, hanem minden részvevő annyit ad bele, amennyit vissza szeretne kapni belőle. Persze tanulni és teljesíteni kell, de nincsenek itt gonosz tanárok, hanem segítőkész, nyitott és nem utolsó sorban, rugalmas oktatók, szóval nem kell megrémülni ettől! 😊

De, hogyan ment tovább az Akadémia, amikor beütött a COVID?

Március közepén érezhető volt, hogy itt nagy baj lesz, ment is az izgulás, hogy hogyan lesz tovább innentől? Az oktatók nagyon gyorsan reagáltak és szinte zökkenőmentesen ment tovább a tanítás online formában és a gyakornoki feladatainkat is így láttuk el egy darabig. Majd eljött a pont, amikor az Akadémia ilyen keretek között nem tudott tovább működni – nem is kell mondanom, hogy újabb körömrágós időszak jött el az akadémistáknak. Itt jött ám a csavar, attól még, hogy az Akadémia nem ment tovább, így is ajánlottak pályakezdő pozíciót a cégnél, így tovább tudtuk folytatni a szakmai tudásunk és gyakorlatunk bővítését – ha ez nem happy end, akkor nem tudom mi!

Szóval, ha esik, ha fúj, vagyis koronavírus ide vagy oda, de minden esetben megéri jelentkezni és megtapasztalni, milyen jó is akadémistának lenni! 😊

– Steff Luca, Junior Campaign Manager @GroupM

 

Ha szeretnél jelentkezni a GroupM Akadémiára, megteheted itt: http://akademia.groupm.hu/index.php/jelentkezes/

 

(A kép forrása: WHO)

About the author: Diána Török

Leave a Reply

Your email address will not be published.