Az Akadémia első napjai

Tomi a GroupM Akadémia második csoportjának akadémistája. Most azt írja le, hogy mit tapasztalt az első napokban, új környezetbe, új munkahelyre csöppenve.

Az Akadémia első napján egy általános tájékoztatóval kezdtünk, ahol megismerkedtünk a digitális vezetőkkel, akik alatt tevékenykedünk az ügynökségeknél. Ezután bele is vágtunk az első előadásokba, amelyek leginkább bevezető jellegűek voltak. Először is a médiapiaci körképről és a médiafogyasztási szokásokról kaptunk áttekintést, valamint bemutatták nekünk az ügynökségi csoportot.

A következő napokban konkrétabb területekkel ismerkedhettünk meg, ezek közé tartoztak például a kampánymenedzsment folyamatai, a keresőmarketing hirdetések, valamint a programmatic is. A kampánymenedzsment órán végignyomogattuk a kampányokat kezelő Gemius programot, és a keresőmarketinges résznél is megnézhettük az éles Google Adwords és Facebook Business Manager felületeket.

Az előadások rendkívül laza hangulatban teltek, az előadók nagyon segítőkészek, emellett pedig abszolút felkészültek szakmailag is. Ez az oldott hangulat az ügynökségi élet egészére is jellemző, bárkitől bármit lehet kérdezni, és készségesen segítenek. Az előző munkahelyeimhez képest teljesen szokatlan volt számomra az ilyen szintű közvetlenség. Már az első naptól kezdve egyenrangúként kezeltek minket, és tényleg bármiben szívesen segítettek.

Az első néhány nap leginkább előadásfókuszú, hiszen ezek az alapismeretek szükségesek a mindennapos ügynökségi munkához. Viszont itt nem szürke egyetemi előadásokra kell gondolni, ugyanis minden prezentáció gyakorlatias megközelítésű, ezeket az ismereteket tényleg hasznosítjuk a munkánk során. A prezik tele vannak tök jó példákkal, amelyek valós ügyfelekkel kapcsolatos munka során jöttek elő, és sokat segítenek az anyag megértésében. Már az első napokban rengeteget tudtam tanulni, a képzés teljesen felülmúlta minden előzetes elvárásomat.

Ahogy bővült az Akadémián szerzett tudásunk, úgy egyre több dologba vontak be minket az ügynökségeknél. Valós ügyfelek kampányain dolgoztunk már az elejétől kezdve, számomra óriási dolog volt, hogy ilyeneket egyből ránk bíztak.

Pálfy Tamás, GroupM Akadémia, 2. csoport

 

Ha szívesen tanulnál és dolgoznál egy olyan helyen, ahol fontos vagy, jó a társaság és szakmailag fejlődhetsz, jelentkezz a GroupM Akadémiára!

About the author: Diána Török

Leave a Reply

Your email address will not be published.